Harminc évvel ezelőtt indult a Bodrogkeresztúri Riolittufa őrlemény mezőgazdasági karrierje, az elért eredmények pedig azóta is garantálják a termék töretlen sikerét.
A riolittufa története
Hazánkban a riolittufák a vulkáni tevekénység során a vulkáni hamu törmelék szórásából képződtek Tokaj-Hegyalján, a Zemplén-hegységben. A Kakashegyi bányából származó Bodrogkeresztúri Riolittufa építőipari felhasználása régi keletű volt, ezért fontossá vált az építőipari tevékenység során keletkezett, különböző szemcseméretű anyagok más területeken történő felhasználása. A vizsgálatok 1984-ben kezdődtek meg. Az Észak-Magyarországi Kőbánya vállalat két évvel később szerződést kötött a Debreceni Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézetéve a riolittufa kísérletekre. Az intézet Dr. Köhler Mihály vezetésével, 12 kutatóintézet, különböző mezőgazdasági nagyüzemek és magántermelők bevonásával kezdte meg a kisparcellás és üzemi kísérleteket Csongrád, Békés, Szolnok Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
A kísérletek a műtrágyázott kontrollterületek mellett kiterjedtek a teljes és csökkentett műtrágya adagokra és az istállótrágyázott területekre. Ezek mellett, együtt kezeléshez alkalmazták a kis-közepes és nagyadagú riolittufa őrleményeket a homok, vályog és agyag talajokon. A kísérleteket szántóföldön, hajtató házakban, szaporítóanyag telepeken, gyümölcs-szőlő és erdő ültetvények területein végezték.

Hogyan fejleszthetem a gazdaságomat?
- a talaj pH értékének rendszeres figyelésével
- a talaj elsavanyodásának megakadályozásával
- az egyre gyakoribb aszályos időszakra való felkészüléssel
- a talaj tápanyagszolgáltató- és termőképességének javításával
- a gyengülő talajélet és talajlégzés megakadályozásával
- növekvő energia-, bérleti- és vegyszerköltségek visszafogásával
- a visszaeső termés okozta profitkiesés megállításával és megfordításával
Hol és hogyan alkalmazható a riolittufa a mezőgazdaságban?
Az üveg és fólia alatti hajtáshoz, szántóföldi növényekhez, kertészeti kultúrákhoz, gyümölcs-szőlő ültetvényekhez, gyepekhez, szaporítóanyagokhoz, szőlő-és faiskolákhoz, továbbá termesztő közegekhez kiválóan alkalmazható a riolittufa a következő javasolt dózisok szerint:
- Homoktalajokon 0/5 mm szemcseméretben 2-3 kg/m2
- Vályog talajokon 0/5 mm szemcseméretben 0,5-1 kg/m2
- Agyag talajokon 0/5 mm szemcseméretben 2 kg/m2
- Ültetvények új telepítéseknél ültető gödörben 5 – 15 kg mennyiségben, 0/5 mm szemcseméretben
- Meglévő ültetvényeknél 2-3 kg/m2 mennyiségben a sorközökben
- Hajtóházak talajához 0/5 mm szemcseméretben 1,5-2 kg/m2 mennyiségben
- Termesztő közegekhez 0/5 mm szemcseméretű őrlemény bekeverése 25-30%-os térfogat arányban (biocsöves termesztésnél külön recept szerint)
- Alomkezeléshez 0/5 mm szemcseméretű őrleményt alá- és felülkezeléshez alkalmazunk bűztelenítés céljából
- Istálló-trágyához 0/5 mm szemcseméretű őrleményt használunk a homok, vályog és agyag talajok kezeléséhez leírtak szerinti mennyiségben
- Hígtrágyákhoz, a szennyvizek szilárd fázisához 0/5 mm szemcseméretű őrleményt keverünk, a hígfázishoz nagyméretű riolittufa szűrőt alkalmazunk, külön erre a célra kidolgozott technológia szerint
- A szervestrágyák és szerves hulladékok komposztálásához 0/5 mm szemcseméretű őrleményt használunk, ha szükséges szellőző és öntöző dréneket is elhelyezünk.

Komposztálásnál nincs szükség forgatásra, a technológia egyszerűbb és gyorsabban kivitelezhető. Kihelyezése egyszerű, röpítőtárcsás műtrágyaszóróval történik, vagy kisebb területeken kézzel. Az első évben a talajvizsgálattól függően ajánlott a nagyobb dózisú kijuttatás (1-2 kg/m2), majd a második és harmadik évben elegendő ennek felét kihelyezni. Három éves intenzív alkalmazást követően indul az anyag 5-8 éves tartamhatása, amikor további kijuttatás az eredményektől függően nem feltétlenül szükséges.
A riolittufa használata során elért eredmények a mezőgazdaságban
Az 1986 óta végzett kisparcellás és üzemi kísérletek igen jó eredménnyel zárultak:
- A kezelt talajoknál javultak a fizikai tulajdonságok. A laza szerkezetű talajoknál például nőtt a kötöttség (kA) értéke, a kötött talajoknál csökkent. A riolittufa őrlemény jól tárolja a nedvességet, a hőt és az oldott tápanyagokat; aszályban kiegyensúlyozottabb a növények tápanyag ellátottsága. A tavaszi talajmunkákat 4-6 nappal korábban el lehetett kezdeni a hideg talajokon, a lejtős és laza szerkezetű területeken pedig jelentősen csökkent a csapadék és szélerózió mértéke.
- Javultak a kezelt talajok kémiai tulajdonságai a pH érték vizsgált eredményei alapján. A savasodás és a lúgosság mértéke csökkent, a pH a semleges tartomány felé tolódott.
- A hajtatott és a szántóföldi zöldségek termesztéséhez történő palántanevelésnél az őrlemény alkalmazása erőteljes fejlettségű és nagy gyökértömegű szaporító anyagot biztosított.
- A riolittufával kezelt szántóföldi zöldségféléknél 5-15% hozamnövekedés volt tapasztalható a nagy- és kisgazdaságokban Nyírtelken, Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden.
- Az üveg- és fóliaházakban a kezelt területeken a hozamnövekedés mellett 4-6 napos koraiság is tapasztalható volt a parikánál és a paradicsomnál, illetve több volt az I. osztályú termés mennyisége.
- A szántóföldi növények közül a kukorica, dohány, a rozs, a búza, a burgonya, a szója, a napraforgó, a csillagfürt és a rostkender hozamnövekedése mindenütt kimutatható volt és jobb volt a növények egészségi állapota. Nyíregyházán a csillagfürtnél a fehérje, alkaloida szárazanyag és nátrium tartalom növekedett. A búzánál a GKI ságvári telepén a kezelés hatására szemkeménység 6,3%-al a nedves sikér 6,7%-al, a fehérjetartalom 4,6%-al nőtt.
- Tarcalon a Terézia dűlőben 1988 és 1989-ben a szőlő hozamnövekedése mellett a kezelt területen10 és 11%-os volt a mustcukorfok növekedése. A vesszőszám csökkent és nőtt az átlagvastagság. Az ültetvényben a fagy miatti pótlásoknál az ültető gödrökben is alkalmazták a riolittufát. A kezeltnél magasabbak voltak a vesszők, ez kedvezett a karok gyorsabb kialakításának.
- A fiatal alma- és meggyültetvényeknél Hajdúhadházon és Újfehértón a kijelölt fákon 7-27%-al jobb volt a hajtásnövekedés a kontrollhoz viszonyítva.
Az értékes Bodrogkeresztúri Riolittufa hasznossága mellé kétség sem fér. Magas kalcium, kálium, cink, vas és magnézium tartalma a vegetációk teljes igényét képes fedezni, így egyéb forrás biztosítása nem szükséges. A fotoszintézis fokozódása következtében nagyobb a szén-dioxid asszimiláció, melynek hatására több cukorfoszfát képződik, ami jobb terméshez vezethet.
A Kárpát-medencében élők és környezetünk védelme érdekében minél előbb érdemes széles körben alkalmazni a Bodrogkeresztúri Riolittufát.
Mit helyettesíthetek a riolittufa alkalmazásával?
- a kálium kloridot, mivel elegendő mennyiségben tartalmaz káliumot (1,5-2% tartalom: 1 tonna 15-20 kg-ot tartalmaz, amiből 10% azonnal, adott évben felvehető, és az évek folyamán az arány emelkedik)
- cink-szulfátot, mert visszapótlását részben kiváltja
- egyéb kalcium kijuttatást (meszezést), mivel fedezi a növények igényét

Big-Bag zsákos kiszerelésben is elérhető a Bodrogkeresztúri Riolittufa! Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Forrás:
A Debreceni Agrártudományi Egyetem Termelésfejlesztési Intézetének és a kecskeméti AGROGEO Földtani Társaságának kísérleti vizsgálatai – jelentései
Dr. Köhler Mihály GYŰJTEMÉNY a megjelent publikációkból a szerző munkásságának V. kötete. Köhler Porta Bt. Debrecen 2011.
A Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Agrártudományi Intézetének három éves kutatási jelentése